bocsánat hogy nem írtam egy hétig de próbák voltak este és semmi erőm nemvolt még gépezni.. ._. tegnap volt az október 23.i ünnepség és én szerepeltem benne ezért ma kaptam irodalomból egy 5öst meg igazgatói dicséretet :P meg ma zeneelméletből két négyest is kaptam zongorázni kellett de megint azért lett csak 4es mert hogy kapkodtam ._. és a töri dogám 5ös lett *-* ennek tökre örültem :D és most nagyon boldog vagyok mert tegnap apám elengedett jövőhétvégére Gabcsihoz *-* tehát egy hét múlva ilyenkor már nála leszek *-* és a palacsintát fogjuk sütni :P mert egy hét múlva 28án leszünk egy évesek ^^ annyira várom :3 úgylesz hogy aznap szülői lesz tehát az anyukája jön, és ha kocsival jön akkor visz minket haza de ha vonattal jön akkormeg Gáborkával ketten hamarabb hazamegyünk :3 és elkezdünk együtt palacsintát sütni :D tökvicces lesz :3 mert mondtam hogy inkább közösen süssünk valamit ne vacsorázni vigyen aznap :D de majd egy héttel később vacsorázni is visz de majd kapok virágot is ^^ aztán szépen elalszunk majd :3 de előtte megnézünk egy filmet *-* szombaton meg majd lehet este elmegyünk valahová a barátaival este. ésakkor tuti iszok egykét tequilát mert kurvára megtetszett kedden ittam először barátnőm szülinapján most mert megitatta velem és kurvajóvolt :O tehát remélem este elmegyünk majd valamerre, aztán vasárnap meg ők hoznak haza met jönnek Dorozsmára a temetőbe mert Gáborka apukája ott van eltemetve :( és elvisznek engem is a temetőbe :/ tehát nagyon várom a jövőhét ilyekort :3 csak remélem most hétvégén megjön a dolog és akkor talán péntekre már elmúlna és nemott kéne jobbrabalra ilyenekkel baszakodnom.. meg akkor eggyütt se tudnánk fürdeni :( szóval jólenne ha most megjönne hétvégén :S demár voltak előjelei tehát az jó. amúgy kedden kéne megjönnie legkésőbb de akkor hétvégén még lenne és azt kurvára nemakarom....
2011. október 21., péntek
Már csak egy hét (L)

Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése